„Abban az időszakban, ahol a verstérképen űr tátong, és Petőfi neve eltűnt a hírekből, írta meg talán legvitatottabb és máig legnépszerűtlenebb művét, Az apostolt. A munkáról nem tudósítottak a hírlapok, mutatványt sem közöltek belőle. Az egyetlen adat is a költőtől származik, egy mondat az Arany Jánosnak küldött, augusztus 16-i levélből: »Én a minap fejeztem be egy hosszú költeményt (valami 3.400 sornyi), melynek címe: Az apostol.«” – olvashatók Petőfi Sándor monográfusának, Kerényi Ferencnek sorai.
Köztudott, hogy az elbeszélő költemény nem jelent meg a szerző életében, s a szabadságharc utáni korszak kiadási és betiltási nehézségei miatt – ahogyan azt már az életmű másik szakértője, Margócsy István megfogalmazza – „úgy alakult ki a nemsokára megingathatatlan kánonná merevedett Petőfi-kép, hogy mindazok, akik írtak vagy megemlékeztek Petőfiről, csak az Összes költemények 1847-es kiadását méltathatták vagy bírálhatták, s a későbbi költészetből nemcsak a nyíltan politikai költeményeket voltak kénytelenek mellőzni, hanem a szerelmi és magánéleti líra sok remekművéről is hallgatniuk kellett”.
Az apostol szövege csak az 1870-es években jelent meg csonkítatlanul, a kortársak azonban még ekkor is hallgattak róla. A „politikus Petőfi” ugyanis nem illett bele a kialakult kánonba sem akkor, sem a későbbi évtizedekben, elbeszélő költeményét pedig „idegen műként” értelmezték.
Illyés Gyula volt az első, aki már teljes mértékben elfogadta a munkát, s azt a költői életmű szerves részének tekintette. A marxizmus aztán a forradalmár Petőfit kezdi ünnepelni, s ezáltal még inkább fölértékelődik Az apostol státusza. A nyolcvanas évektől azonban végre megindulhattak azok a vizsgálatok is, melyek a szöveg narratív szerkezetével, eszmetörténeti vonatkozásaival, esztétikai jellegzetességeivel foglalkoztak.
Az Osiris Diákkönyvtár sorozat tizedik darabja tehát olyan művet ajánl olvasásra és újraolvasásra, mely irodalomtörténetünknek több szempontból is emblematikus darabja: mind kérdésfölvetéseit, mind befogadástörténeti fordulatait tekintve.
„Becsűletes ember leszek.
És lázadó?… ha lázadás az,
Midőn az ember érzi és kimondja,
Hogy ő is ember, mint akárki más,
Ugy büszkén mondom: lázadó vagyok.”
留言