Gárdonyi Géza nemcsak számos irodalmi műfajban alkotott, hanem botanikus kertet is létesített, addig ismeretlen pókfajt fedezett föl, jól hegedült, sakkozott és vívott (utóbbiért rövid időre még börtönbe is került), sőt humora is legendás volt. Legjobb művének a kötelező irodalmak legnépszerűbbikét, az Egri csillagok című történelmi regényét tartotta, melyet 1899 végén kezdett folytatásokban közölni a Pesti Hírlap.
A kötetbeli változat 1901-ben látott napvilágot, s mind a szakmai körök, mind a nagyközönség kedvezően fogadta. A sikert csak tovább tetézte, hogy a megjelenés után egy évvel az „egri remete” elnyerte a Magyar Tudományos Akadémia Péczely-díját is. Gárdonyi a művel – naplójának tanúsága szerint – saját korának önáltató és hamis magyarságkultuszát bírálva új nemzetképet kívánt konstruálni, mely történelmi ismereteken, illetve demokratizmuson alapul.
„Vannak viharos lángelmék, melyek magunkra döbbentenek, vannak hideg lángelmék, melyek a gyémánt ragyogásával tündökölnek élesen és keményen, s vannak prófétáló, útmutató előrehajtó lángelmék is. Gárdonyi Géza más volt és sokkal több volt minekünk. Ő a bájos lángelme volt” – idézte alakját Kosztolányi Dezső, aki 1922-ben elhunyt írótársa fölött mondta a gyászbeszédet.
Comments