top of page
Writer's pictureOsiris

Magyarország története – új kiadásban

Az Osiris Kiadó jóvoltából ismét napvilágot lát a Magyarország történetét bemutató könyvsorozat. Az első kötet Kristó Gyula munkája, és 895-től 1301-ig követi nyomon történelmünket. Előzményként azonban felvázolja a Kárpát- medence és a magyarság korábbi históriáját is. A munka monografikus jellegű: egyaránt tárgyalja a gazdasági, a társadalmi, a politikai és a műveltségi viszonyokat. A magyarság korai történetének sorsfordító mozzanatai, eseményei között olvashatunk itt a nép eredetéről, a honfoglalásról, a kalandozásokról, az állam kialakulásáról, a trónharcokról és pártküzdelmekről, a tatárjárásról és a tartományuraságról. Megismerhetjük azokat az erőfeszítéseket, amelyek a fennmaradásért, a regionális hatalmi szerepkör elnyeréséért, a modernizáció meggyökereztetéséért, az Európa fejlettebb feléhez való illeszkedés megvalósításáért történtek. A nagy formátumú uralkodók (Szent István, Szent László, Kálmán, III. Béla, II. András, IV. Béla) mellett természetesen más királyokról is szó esik, de az egész társadalom (világiak és egyháziak) széles panorámáját szintén megkapjuk: bepillanthatunk a mindennapok életébe, s kirajzolódnak az elit kultúra kontúrjai. A kötet használatát mellékletek (térképek, bibliográfia, kutatástörténeti áttekintés, genealógiai összeállítás, időrendi táblázat) könnyítik.

A sorozat következő darabja Engel Pál, Kristó Gyula és Kubinyi András kötete, mely 1301 és 1526 között követi nyomon hazánk történelmének alakulását. 1301-ben az ország mélyponton volt, az állami egység csak névlegesen létezett, a tartományokra szakadás, a felbomlás tényleges veszélye fenyegetett. 1526. augusztus 29-én a mohácsi csatavesztéssel megásták a középkori magyar állam sírját, s az hamarosan részekre bomlott. E két dátum között – a baljós indulás és a tragikus végkifejlet ellenére – a magyar történelem két fényes évszázada húzódik meg. Ez idő alatt Magyarország a térség regionális nagyhatalma volt, amely belső szerkezetében is óriási fejlődésen ment keresztül, sokat behozva a Nyugat-Európával szembeni történelmi hátrányból. A könyv részletesen bemutatja a késő középkori Magyarország gazdasági, társadalmi és művelődési viszonyait is. A helyzetnek, a lehetőségeknek megfelelően e hosszú történelmi kor olyan, egymástól homlokegyenest eltérő karakterű, de egyaránt nagy formátumú uralkodókat adott, mint az országot szívós munkával felépítő Károly Róbert, a szélrózsa minden irányában hadakozó Nagy Lajos, a császári címet megszerző Zsigmond vagy a törökverő Hunyadi János fiaként trónra került Mátyás. A kiadvány a 225 év alatt az ország élén álló hét dinasztia tetteitől a falvak és városok népének mindennapi életéig rajzol széles tablót, monografikus áttekintést nyújtva az időszakról.

A Gergely András szerkesztésében megjelent Magyarország története a 19. században című kötet ugyancsak újra napvilágot lát az Osiris Kiadó sorozatának tagjaként. A „hosszú” 19. század magyar történelmét bemutató egyetemi tankönyv – mely az első kiadás bővített, javított változata – korszerű, új kutatásokon alapul. Megjelenése nem csupán a felsőoktatás, hanem az egész közoktatás, a szakközönség és az érdeklődők számára is rendkívül fontos, hisz igen sok romantikus elképzelés, hivatkozás és vita kötődik a korhoz. A hiteles, összefoglaló ismereteket nyújtó szakkönyv a történelemtanárok továbbképzéséhez ugyancsak nélkülözhetetlen. A kötet szerzői elismert magyar történészek: Csorba László, Dobszay Tamás, Fónagy Zoltán, Gergely András, Kövér György, Pajkossy Gábor, Pölöskey Ferenc, Tóth Zoltán. A tankönyvben megtalálhatók a szöveggyűjteményre vonatkozó kereszthivatkozások is.


226 views0 comments

Recent Posts

See All

Comments


bottom of page