Az 1881-ben, illetve 1882-ben keletkezett kötetek hozták meg szerzőjük, Mikszáth Kálmán számára a régóta várt sikert. A novellák köztudottan a Palócföld világát idézik, s elsősorban a parasztábrázolás terén hoztak újat irodalmunkba.
Az Osiris Diákkönyvtár sorozat harmadik kötetének köszönhetően olyan történeteket olvashatunk újra A jó palócokból, mint A néhai bárány, a Bede Anna tartozása, az Az a pogány Filcsik vagy épp a Szegény Gélyi János lovai; A tót atyafiakból pedig ugyancsak ismerősen csenghet az Az a fekete folt vagy a Lapaj, a híres dudás címe.
A most megjelent kiadvány nemcsak címlapjának újszerű grafikai megoldásával hívja föl magára a figyelmet, hanem a közölt szövegváltozattal is, mely javított variánsa az Osiris Kiadó korábban közreadott kötetének.
コメント