Klasszikusainkat mindig, minden nemzedék számára hozzáférhetővé kell tennünk. Móricz Zsigmond Légy jó mindhalálig című regénye először 1920-ban látott napvilágot, s bár azóta sokszor megjelent, az Osiris Diákkönyvtár friss sorozatában ugyancsak előkelő helyen szerepel.
Kötetünket nem pusztán impozáns külseje miatt ajánljuk olvasóink figyelmébe, hanem azért is, mert korábbi kiadványainkhoz képest javított változattal jelentkezünk.
Nyilas Misi történetét jól ismerjük, és noha sokáig ifjúsági regényként tartotta számon az irodalomtudomány, a mű összetettsége révén túlmutat e meghatározás adta kereteken. Így például az sem lehet mellékes szempont, hogy Móricz szövege épp az 1918–1919-es társadalmi változásokat követően került először az olvasók elé. Bízunk benne, hogy az Osiris kiadványa az újraolvasáson túl az újraértelmezési kísérleteket is inspirálni fogja.
Comments